Max Verstappen végre békére lelt Brazíliában és megszerezte vasárnap azt a
győzelmet, amelyet már tavaly is meg kellett volna kapnia. A 71 körös
verseny izgalmas befutójában Pierre Gasly is megelégedettséget érezhetett,
miután életében először felállhatott a Forma-1-es dobogóra, annak is a
második fokára. A bronzérmes trófea először Lewis Hamiltonhoz került, de azt
végül Carlos Sainz kapta meg.
'Lewis Nagyon gyors volt, ezért nagyon kellett nyomnom a gázt, folyamatosan.
Korán bement a bokszba, ezért nagyon precízen kellett végrehajtanunk a
bokszbeállásokat. Jól tudtam kontrollálni a versenyt a gumikon, nagyon jól
éreztem magam a futam közben, és nagyszerű ez a győzelem.' - szögezte le a
Red Bull győztes pilótája.
Különös egy dobogós felállás alakult ki egy először nagyon nyugis, csendes
szezonvégi levezetésnek indult futamon. Az első két helyezett mindjárt
kárpótlást kapott egy-egy korábban elszenvedett sérelemért. Verstappen
elsőségét tavaly Esteban Ocon hiúsította meg, most viszont a hollandé a
győzelem. Pierre Gasly pedig csak megmutatta, hogy nem szabad még őt leírni.
A Red Bulltól a Toro Rossóba lefokozott francia és csapata végtelenül örült
a Brazil Nagydíjon szerzett második helyezésnek.
A harmadik helyezett Carlos Sainz személye is meglepő, főként annak
fényében, hogy ő rajtolt a mezőny legvégéről. Bár a dobogós fotókon még
Lewis Hamilton pózolt, várható volt, hogy mivel balesetet okozott ezért
később büntetést kap és ezzel elveszti a harmadik helyet, amelyet az utána
következő spanyol McLaren-pilóta kap meg. Carlos Sainznek is ez volt élete
első F1-es dobogós helyezése. Sajnálatos, hogy ezt az örömet nem a dobogón
élhette át a spanyol pilóta.
Alex Albon volt az eddigi zsenigyerek, de végül nem ő ért fel a dobogóra
előbb, hanem 'váltótársa' Pierre Gasly. Bár eléggé fájhat ez a tény és a 14.
helyezés, a táj-brit pilótának, mégsem kell búslakodnia. Jövőre is marad a
Red Bullnál, ahol már eddig is szépen bizonyított.
Albont Hamilton lökte ki a pályáról nagy igyekezetében, hogy minél előrébb
végezzen, de végül hátrébb ért célba a vártnál. A sportfelügyelők a versenyt
követően ugyanis öt másodperces büntetéssel sújtották a britet, s ezzel a
harmadikról a hetedik helyre esett vissza.
Ez a futam Verstappené és a középcsapatoké volt. Miközben sem a Mercedes,
sem a Ferrari nem alkotott maradandót, a középcsapatok feltörekvő pilótái
próbálgatták a szárnyaikat, elég sikeresen. A Mercedes esetében nem biztos,
hogy jót tett Toto Wolff csapatfőnök távolmaradása, még ha az igazolt is
volt. Lewis Hamilton a büntetését követően végül a hetedik helyen landolt,
Valtteri Bottas pedig elsőként esett ki a versenyből az 53. körben autójának
motormeghibásodása miatt.
A Ferrari eredménytelenségére szó sincs. Charles Leclerc számára eleve nem
indult jól a hétvége. Motort kellett cserélni az autójában, ami miatt 10
rajthelyes büntetést kapott és csak a 14. helyről indulhatott. Öt körrel a
verseny vége előtt a két pilóta kiejtette egymást a versenyből. A negyedik
helyért ment a csata Vettel és Leclerc között, Leclerc a frissebb gumijain
támadta csapattársát, amikor is egymáshoz ért a két autó. Mindkét Ferrari
végzetesen sérült és nem folytathatta a versenyt. Lance Stroll is áldozatul
esett a balesetnek, hiszen a pályán maradó törmelék miatt ő is kiesett.
A sportfelügyelők a két Ferrari-pilóta esetét is vizsgálták, de arra
jutottak, hogy mindketten elkerülhették volna a balesetet, ezért egyiküket
sem büntették.
Nem csak Hamilton kapott időbüntetést a verseny leintését követően. Nico
Hülkenberg idejéhez is öt másodpercet írtak utólag, mivel egy biztonsági
autós időszakban előzött. Robert Kubica ért célba utolsóként körhátrányban.
A Forma-1-es cirkusz halad tovább, két hét múlva a szezonzáró futam
következik a Yas Marina pályán. Az Abu-Dzabi Nagydíj 2019. december 1.-én ad
otthont az utolsó futamnak, ahonnan már téli pihenőre térnek majd a
csapatok.
2019-es Brazil Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:33:14.678
2. Pierre Gasly Toro Rosso + 6.077
3. Carlos Sainz McLaren +8.896
4. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 9.452
5. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 10.201
6. Daniel Ricciardo Renault +10.541
7. Lewis Hamilton Mercedes + 11.139
8. Lando Norris McLaren + 11.204
9. Sergio Perez Racing Point + 11.529
10. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 11.931
A világbajnokság eredménye az Brazil Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 387 pont
2. Valtteri Bottas 314 pont
3. Max Verstappen 260 pont
4. Charles Leclerc 249 pont
5. Sebastian Vettel 230 pont
8. Pierre Gasly 95 pont
7. Carlos Sainz 95 pont
6. Alex Albon 84 pont
9. Daniel Ricciardo 54 pont
10. Sergio Perez 46 pont
Konstruktőrök:
1. Mercedes 701 pont
2. Ferrari 479 pont
3. Red Bull 391 pont
4. McLaren 140 pont
5. Renault 91 pont
6. Toro Rosso 83 pont
7. Racing Point 67 pont
8. Alfa Romeo 57 pont
9. Haas 28 pont
10. Williams 1 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Max Verstappen végre békére lelt Brazíliában és megszerezte vasárnap azt agyőzelmet, amelyet már tavaly is meg kellett volna kapnia. A 71 körösverseny izgalmas befutójában Pierre Gasly is megelégedettséget érezhetett,miután életében először felállhatott a Forma-1-es dobogóra, annak is amásodik fokára. A bronzérmes trófea először Lewis Hamiltonhoz került, de aztvégül Carlos Sainz kapta meg.
'Lewis Nagyon gyors volt, ezért nagyon kellett nyomnom a gázt, folyamatosan.Korán bement a bokszba, ezért nagyon precízen kellett végrehajtanunk abokszbeállásokat. Jól tudtam kontrollálni a versenyt a gumikon, nagyon jóléreztem magam a futam közben, és nagyszerű ez a győzelem.' - szögezte le aRed Bull győztes pilótája.
Különös egy dobogós felállás alakult ki egy először nagyon nyugis, csendesszezonvégi levezetésnek indult futamon. Az első két helyezett mindjártkárpótlást kapott egy-egy korábban elszenvedett sérelemért. Verstappenelsőségét tavaly Esteban Ocon hiúsította meg, most viszont a hollandé agyőzelem. Pierre Gasly pedig csak megmutatta, hogy nem szabad még őt leírni.A Red Bulltól a Toro Rossóba lefokozott francia és csapata végtelenül örülta Brazil Nagydíjon szerzett második helyezésnek.
A harmadik helyezett Carlos Sainz személye is meglepő, főként annakfényében, hogy ő rajtolt a mezőny legvégéről. Bár a dobogós fotókon mégLewis Hamilton pózolt, várható volt, hogy mivel balesetet okozott ezértkésőbb büntetést kap és ezzel elveszti a harmadik helyet, amelyet az utánakövetkező spanyol McLaren-pilóta kap meg. Carlos Sainznek is ez volt életeelső F1-es dobogós helyezése. Sajnálatos, hogy ezt az örömet nem a dobogónélhette át a spanyol pilóta.
Alex Albon volt az eddigi zsenigyerek, de végül nem ő ért fel a dobogóraelőbb, hanem 'váltótársa' Pierre Gasly. Bár eléggé fájhat ez a tény és a 14.helyezés, a táj-brit pilótának, mégsem kell búslakodnia. Jövőre is marad aRed Bullnál, ahol már eddig is szépen bizonyított. Albont Hamilton lökte ki a pályáról nagy igyekezetében, hogy minél előrébbvégezzen, de végül hátrébb ért célba a vártnál. A sportfelügyelők a versenytkövetően ugyanis öt másodperces büntetéssel sújtották a britet, s ezzel aharmadikról a hetedik helyre esett vissza.
Ez a futam Verstappené és a középcsapatoké volt. Miközben sem a Mercedes,sem a Ferrari nem alkotott maradandót, a középcsapatok feltörekvő pilótáipróbálgatták a szárnyaikat, elég sikeresen. A Mercedes esetében nem biztos,hogy jót tett Toto Wolff csapatfőnök távolmaradása, még ha az igazolt isvolt. Lewis Hamilton a büntetését követően végül a hetedik helyen landolt,Valtteri Bottas pedig elsőként esett ki a versenyből az 53. körben autójánakmotormeghibásodása miatt.
A Ferrari eredménytelenségére szó sincs. Charles Leclerc számára eleve nemindult jól a hétvége. Motort kellett cserélni az autójában, ami miatt 10rajthelyes büntetést kapott és csak a 14. helyről indulhatott. Öt körrel averseny vége előtt a két pilóta kiejtette egymást a versenyből. A negyedikhelyért ment a csata Vettel és Leclerc között, Leclerc a frissebb gumijaintámadta csapattársát, amikor is egymáshoz ért a két autó. Mindkét Ferrarivégzetesen sérült és nem folytathatta a versenyt. Lance Stroll is áldozatulesett a balesetnek, hiszen a pályán maradó törmelék miatt ő is kiesett.
A sportfelügyelők a két Ferrari-pilóta esetét is vizsgálták, de arrajutottak, hogy mindketten elkerülhették volna a balesetet, ezért egyiküketsem büntették.
Nem csak Hamilton kapott időbüntetést a verseny leintését követően. NicoHülkenberg idejéhez is öt másodpercet írtak utólag, mivel egy biztonságiautós időszakban előzött. Robert Kubica ért célba utolsóként körhátrányban.
A Forma-1-es cirkusz halad tovább, két hét múlva a szezonzáró futamkövetkezik a Yas Marina pályán. Az Abu-Dzabi Nagydíj 2019. december 1.-én adotthont az utolsó futamnak, ahonnan már téli pihenőre térnek majd acsapatok.
Forrás: facebook.com/amberprkft/
|