Az elmúlt évekhez és hagyományokhoz hasonlóan idén is egymás után következik a két aszfaltos Katalán és Korzika rali. Monte-Carlo, Svédország és Mexikó után egy újabb úttípussal találkozik a ralimezõny, s ezzel szinte mindegyiket kipróbálta már a szezon kezdete után alig pár hónappal. Ennek eredményeként a hétvégi eredmény tükrében láthatóak lesznek az idei erõviszonyok.
A Katalán és a Korzika rali is aszfaltos rali, mégis sokban különböznek egymástól, hiszen a spanyol szakaszok gyorsabbak a korzikaiaknál, így akinek fekszik a Katalán rali, annak nem biztos, hogy a mediterrán rali is kedvezõ eredményt hoz. Az idõjárás idén is fontos szerepet tölt be, hiszen bár a tavasz már beköszöntött Európába, a meleg napos idõre még Spanyolországban is várni kell. S bár a verseny nehéznek ígérkezik, mégis izgalmas lesz.
A gyorsasági szakaszokat kissé módosították tavaly óta, de ennek ellenére az útvonal nagyon hasonlít a tavalyihoz. A kilenc különbözõ gyorsasági szakaszból nyolc teljesen ugyanaz, mint 2005-ben volt. A gyorsasági szakaszok csodálatos állapotban vannak: az út széles és gyors, gyakran puha az útfelszín és ezért a pilóták nagyon kedvelik ezt a ralit.
A 2005-ös versenyt az a Sebastien Loeb nyerte meg, aki idén privát színekben indul a Kronos Total Citroën csapattal. A francia pilóta idén is Xsara WRC-vel áll rajthoz, s csapattársa Xavier Pons lesz. A Citroën a Xsarával visszatér arra a terepre, ahol elkezdte a rali világbajnoki versenyzést 2001-ben. A francia márka mindig versenyképes eredményt nyújtott Spanyolországban, mindig, kivéve 2002-õt. A tavalyi év különösen gyümölcsözõ volt, hiszen a csapat Loeb és Duval révén kettõs gyõzelemmel térhetett haza a katalán versenyrõl.
Érdemes még elmondani, hogy a 2005-ös harmadik helyezett Mikko Hirvonen lett a Skodával. A Red Bull Skoda így a Mexikó rali kihagyása után ezen a hétvégén visszatér a rali világbajnokság porondjára. Gilles Panizzi és Andreas Aigner nagyon sokat dolgoztak autójuk aszfaltos beállításán a spanyolországi Gironában. A csapat tesztelése problémamentesen zajlott, így a csapat újabb konstruktõri pontokban reménykedik a hétvégén.
A rali
A 2006-os Katalán ralit március 24-26 között rendezik, a 16 gyorsasági szakasz 346.43 km-t tesz majd ki. A verseny teljes hossza: 1376.14.
Az elmúlt évek Katalán Rali gyõztesei:
2005 S Loeb (Citroën)
2004 M Märtin (Ford)
2003 G Panizzi (Peugeot)
2002 G Panizzi (Peugeot)
2001 D Auriol (Peugeot)
2000 C McRae (Ford)
1999 P Bugalski (Citroën)
1998 D Auriol (Toyota)
1997 T Mäkinen (Mitsubishi)
1996 C McRae (Subaru)
1995 C Sainz (Subaru)
1994 Bertone (Toyota)
1993 F Delecour (Ford)
1992 C Sainz (Toyota)
1991 A Schwarz (Toyota)
A világbajnokság állása a Mexikó rali után:
Pilóták
1. S Loeb 26 pont
2. M Grönholm 21 pont
3. M Stohl 11 pont
4. P Solberg 8 pont
5. T Gardemeister 6 pont
D Carlsson 6 pont
D Sordo 6 pont
8. H Solberg 5 pont
C Atkinson 5 pont
G Galli 5 pont
Konstruktõrök
1. Kronos Citroën 34 pont
2. Ford 30 pont
3. OMV Peugeot Norway 21 pont
4. Subaru 20 pont
5. Stobart VK M-SP. 9 pont
6. Red Bull Skoda 3 pont
(Forrás: Amber PR)
|