Autós hírek: WRC, Japán Rali: Neuville behúzta az utolsó versenyt

Autóhifi Autosport Bemutató Érdekes Formula 1 Haszonjármû Környezetvédelem Menetpróba, teszt Motorkerékpár Rally Rendezvény/kiállítás Rendõrségi hírek Rövid hírek Technika Traffipax-hírek Tuning Útinfó Vissza

A korábban világbajnokká koronázott Toyota számára álomszerű lett volna egy győzelem hazai raliján, Japánban. Az álmok azonban nem mindig válnak valóra. Az Akropolisz Ralit követően ugyanis a Felkelő Nap országában is elsőként ért célba Thierry Neuville. A második hely is a Hyundaijé lett, Ott Tanak egy ezüstérmes hellyel búcsúzik csapatától. A dobogó utolsó helyére a helyi hős, Takamoto Katsuta állhatott fel. Elégedett lehet a japán, hiszen ez volt pályafutása harmadik dobogós helyezése.
Az időjárás végül az utolsó napon volt a legnagyobb beszédtéma, hiszen nem lehetett tudni, hogy délután esni fog-e és azt sem, hogy melyik abroncs lenne a legjobb választás a nap folyamán. Miközben a győztes belga esőre készült, a walesi pilóta nem. Utóbbi egyáltalán nem vitt magával esőgumit. Kezdetben ez Evans előnyére vált, nagyon gyorsan hajtott, de egy helyen túl szélesen vette be a hajtűkanyart és összeszedett egy defektet. Az utolsó előtti szakaszon leszakadó eső viszont a Hyundai-pilóta kezére játszott. Neuville a rali kezdete óta kemény harcot vívott Elfyn Evans-szel, de a Toyota versenyzője defektje miatt csak az ötödik helyen ért célba.
„Nagyszerű érzés. Nem volt egy egyszerű hétvége, az egész év nem volt egyszerű. Mindig remek ily módon zárni a szezont. Keményen kell dolgoznunk a tél során, hogy jól felkészüljünk a jövő évre. Mindenkinek köszönök mindent.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.
Ott Tanak nem tudott csapattársa közelébe férkőzni, de egy problémamentes futás után második lett. Az észt pilótát a helyi hős, Takamoto Katsuta követte a harmadik helyen.
A címvédő világbajnok Sebastien Ogier ért célba negyedikként egy újabb navigátor, Vincent Landais oldalán. A nyolcszoros világbajnok csütörtökön az élre állt, de egy defekt a pénteki nap elején elrontotta az egész hétvégéjét. Ezután leszegett fejjel küzdött, s miközben egy ponton még utolsó is volt, végül a felért a mezőny elejére, a negyedik helyre.
Az a Gus Greensmith ért célba Evans mögött hatodikként, aki Görögországban állt rajthoz utoljára. Nem kapta könnyen a helyezését, autójának meghibásodásai hátráltatták menetelését.
Gregoire Munster drámával kezdte a ralit, az éjszakai szakaszon elsodort egy padot a parkban. Később azonban nem csak első Rally2 dobogós helyezését szerezte meg, de első Rally2 győzelmét is Japánban. Összetettben a hetedik lett a luxemburgi pilóta.
Az első tizet három finn pilóta, Teemu Suninen, a Rally2 bajnoki címet szerző Emil Lindholm és a volt Forma-1-es pilóta, az idei japán bajnok Heikki Kovalainen zárja.
Érdekes módon a Power Stage győzelmet pályafutása során elsőként az a Craig Breen húzta be, aki új navigátorával még péntek reggel kicsúszott az útról és nekicsapódott az útszéli korlátnak.
A világbajnok Kalle Rovanpera nem a csúcson fejezi be első győztes szezonját. Az első tízen kívül ért célba a finn pilóta. Többszöri hibázása, autótörése miatt büntetéseket szedett össze és még defektje is volt.
A legrosszabbul mégis Dani Sordo járt, akinek még pénteken lángra lobbant az autója és porig égett. Szomorúan zárult a szezon a spanyol pilóta számára.
A hibrid-éra első szezonja ezennel véget ért. A következő év a tradicionális aszfaltos Monte-Carlo Ralival veszi kezdetét 2023. január 19-22.-én és egy új helyszínen, Szaúd-Arábiában ér majd véget decemberben.
2022-es Japán Rali eredménye
1. Thierry Neuville (BEL)               Hyundai i20 N Rally1 HYBRID                 2:43:52,3
2. Ott Tanak (EST)                          Hyundai i20 N Rally1 HYBRID                 2:45:03,4
3. Takamoto Katsuta (JPN)           Toyota Yaris Rally1 HYBRID                    2:46:03,6
4. Sebastien Ogier (FRA)              Toyota Yaris Rally1 HYBRID                    2:46:15,9
5. Elfyn Evans (GBR)                     Toyota Yaris Rally1 HYBRID                    2:47:57,4
6. Gus Greensmith (GBR)             Ford Puma Rally1 HYBRID                      2:47:59,7
7. Gregoire Munster (LUX)            Hyundai i20 N Rally2                                 2:51:43,1
8. Teemu Suninen (FIN)                Hyundai i20 N Rally2                                 2:52:04,7
9. Emil Lindholm (FIN)                   Skoda Fabia Evo Rally2                            2:52:17,9
10. Heikki Kovalainen (FIN)          Skoda Fabia Rally2                                    2:52:52,1
Forrás: facebook.com/amberprkft/

A világbajnok Kalle Rovanpera nem a csúcson fejezi be első győztes szezonját. Az első tízen kívül ért célba a finn pilóta. Többszöri hibázása, autó törése miatt büntetéseket szedett össze és még defektje is volt.