Pihenés nélkül érkezik meg a Forma-1-es cirkusz mezőnye a hétvégén a
Hungaroringen tartandó 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínére. Egy
kevésbé kedvelt pálya után a magyar pálya és helyszín következik, amit
válogatás nélkül mindenki szeret. Immár teljesen nyitott kapuknál, megtelt
lelátókkal várja a közönség a Forma-1-es résztvevőket Mogyoródon. A Magyar
Nagydíj leintését követően néhány csapat marad tesztelni a magyar
aszfaltcsíkon, de a többiek elmennek jól megérdemelt nyári vakációjukra.
Világszerte nagy népszerűségre tett szert az elmúlt pár évben a Forma-1-es
világbajnokság. Ez magyarázható egyrészt a koronavírus járvány alatti
bezártság és korlátozások okozta ingerszegény környezettel. Másrészt azzal,
hogy a Netflix Forma-1-es dokusorozata közel hozta a világbajnokságot a
mindennapi emberekhez. Ennek jóvoltából szinte minden idei pályán ki lehet
tenni a megtelt táblát. Mi több azokon a helyszíneken - így a Hungaroringen
is -, ahol lehetőség volt rá, több új lelátót húztak fel a szervezők. A
Hungaroringen öt további tribünre volt szükség a nagy érdeklődés miatt. A
szervezők számítása szerint százezer ember még biztonsággal meg tudja
közelíteni a Hungaroringet és színvonalas szórakozásban lehet része. A 37.
Magyar Nagydíjra vasárnapra már hónapokkal ezelőtt elfogyott minden jegy,
péntekre és szombatra maradtak még elérhető jegyek.
Az utóbbi évek csúcs nézőszáma a 2019-es volt, akkor négy nap alatt 230 ezer
ember látogatott ki a mogyoródi versenypályára. Ez idén minden bizonnyal
megdől.
2021-ben igen fordulatos futamot láthattunk a magyar aszfaltcsíkon, amelyet
meglepő módon az Alpine pilótája, Esteban Ocon nyert. A francia pilóta
érthető módon nagyon várja a hétvégi megmérettetést, első Forma-1-es
győzelme helyszínét. Az időjárás gondoskodott arról, hogy a 36. Forma-1-es
Magyar Nagydíj az év addig

Magyar Nagydíj az év addigi legjobb, legfordulatosabb futama legyen. Azután,
hogy egész hétvégén iszonyatos forrósággal küzdöttek a Hungaroringen a
csapatok, a vasárnap a pályára érkező esőzés nagyon megkavarta a lapokat.
Esteban Ocon nyert, a francia pilótát az Aston Martinnal versenyző Sebastian
Vettel követte, aki átvehette az egyik általa nagyra tartott Herendi
porcelántrófeát (amit a második helyével együtt később autója
szabálytalansága miatt elvettek). Így Lewis Hamilton lett a második, a
bronzérmesnek járó trófeát pedig Carlos Sainz kapta meg utólag.
Meglepetés, hogy a Haas csapata nagyon sok idő után először hoz fejlesztést,
s azt a hétvégi Magyar Nagydíjon veti be. Bár kétszer egymás után is
pontszerző helyen értek célba pilótái (Angliában és Ausztriában), a sorozat
Franciaországban megszakadt. Mivel Kevin Magnussen áll az előkelőbb helyen
az egyéni ponttáblán, az újítást csak ő kapja meg a Hungaroringre. Mick
Schumachernek várnia kell a fejlesztésre a nyári szünet utáni első futamig,
a Belga Nagydíjig.
'Várhatóan erősek leszünk. Tavaly is erősek voltunk, s várom már, hogy
odamenjünk. A pálya kellemes, az időjárás meleg, és szerintem ez kedvező
lesz az autóink számára.' - szögezte le Mick Schumacher, aki 15. lett a múlt
hétvégén a Francia Nagydíjon.
A magyar pályát mindig is nehéznek tartották a csapatok, ahol nehéz előzni.
Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik
kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes - a célegyenes - található a
pályán, amely nem is olyan hosszú, így nem ad alkalmat a pihenésre. Fontos a
jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az
a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró
autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz.
Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvelt, s ahová mindig
szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez,
a jó hangulathoz és Budapest, mint nyüzsgő főváros, közelségéhez. Bár nem
tartozik a modern pályák közé, sokan épp emiatt kedvelik. Az elavult
területek (főépület, bokszok, versenyirányítás) rekonstrukciója a
Hungaroring elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt, szerint a 2022-es futam
után, várhatóan ősszel kezdődik el. Az elnök-vezérigazgató elmondása szerint
a fejlesztés és bővítés elengedhetetlen, s a nézőszámra is hatással lehetne,
hiszen ezáltal több szurkolót lehetne fogadni.
A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez
várhatóan idén sem lesz másként. Ha esne, márpedig jelen állás szerint
várható eső a hétvégére, különösen vasárnapra, az, ahogy korábban is,
alaposan megkeveri majd a lapokat. A 2020-as és 2021-es futamokat is eső
zavarta meg, amely felborította a várt sorrendet, és feszültséggel teli
nagydíjakat produkált.
A program csütörtökön kezdődik majd a nagyközönség számára a bokszutca
látogatással. Pénteken szabadedzések lesznek, míg szombaton tartják az
időmérő edzést. A versenyhétvége fináléja a vasárnapi futam lesz 3 órakor
A verseny és a pálya
A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen
való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de
nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az
aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a
motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a
lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból.
Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen. A már nem annyira
új, sötét aszfaltborítás agresszívabb, ami segíti a nagyobb tapadást, és így
gyorsabb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén
nagyon felmelegedik, és ezáltal jobban kopnak majd az abroncsok, fontos lesz
a gumimenedzsment.
A 70-körös Magyar Nagydíj július 31.-én 15 órakor veszi kezdetét. A pálya
hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. A pályarekordot sokáig
Michael Schumacher tartotta 2004-ből, de az megdőlt. Jelenleg Lewis
Hamiltoné a pályarekord. A brit pilóta ideje 1 perc 16,627 másodperc volt
2020-ban.
Forrás: Amber PR, Hungaroring
Facebook.com/amberprkft
|