Autós hírek: Belga F1-es Nagydíj, Spa-Francorchamps: Hamilton újabb aranya


Autóhifi Autosport Bemutató Érdekes Formula 1 Haszonjármû Környezetvédelem Menetpróba, teszt Motorkerékpár Rally Rendezvény/kiállítás Rendõrségi hírek Rövid hírek Technika Traffipax-hírek Tuning Útinfó Vissza


 

A sorminta folytatódott a hétvégén Belgiumban, ahol Lewis Hamilton megszerezte a győzelmet Sebastian Vettel orra előtt. A Mercedes brit pilótája ezzel hét pontra csökkentette hátrányát az egyéni ponttáblán Vettelhez képest. Daniel Ricciardo javította a Red Bull statisztikáját. Bár Max Verstappen kiesett, a szárnyaló bika ausztrál pilótája váratlanul a bronzérmes helyre vitte célba autóját.
Sebastian Vettel tudta, érezte, fontos lesz ennek a hétvégének az eredménye is a végelszámolásnál, s mindent megtett annak érdekében, hogy kielőzze vetélytársát. Hamilton azonban nem hagyta magát a 200. nagydíján. Bár a Ferrari pilótája végig szoros emberfogásban tartotta a britet, mégis sikeresen az élen tartotta autóját. Kellett Hamiltonnak az első hely és az érte járó pontok, hiszen a nyári szünet előtti Magyar Nagydíjon csak a negyedik helyen ért célba.
„Erős hétvégéje volt ez a csapatnak. A támogatás hihetetlen volt, láttam a sok brit rajongót az egész hétvége során. Sebastian nagyszerűen küzdött, de ezért a győzelemért jöttem és meg is szereztem.” – szögezte le a dobogós interjún Lewis Hamilton.
A Red Bull a harmadik legjobb csapatként fut idén, pedig sokat vártak tőle a téli tesztek alatt mutatott formája nyomán. Daniel Ricciardo nem is panaszkodhat, hiszen mostani dobogós helyezése idén már a hatodik. A hatalmas mosoly most is jogos volt, hiszen ezeknek a helyezéseknek köszönhetően jelenleg negyedik az egyéni ponttáblán az ausztrál kedvenc. Max Verstappen az érte kilátogató hatalmas tömegnek nem tudott maradandó teljesítményt nyújtani, erőtlen autóját a pálya szélére kormányozva távozott a versenyből.
A Ferrari a megszokottól eltérően ezen a versenyhétvégén (és nem a következőn, hazai pályán, Monzában) jelentette be, hogy mindkét pilótájával szerződést hosszabbított. Valószínűleg ezzel elejét vette a folyamatos kérdezősködésnek, s így nyugodtabban versenyezhettek pilótái az Ardennekben. Ennek ellenére egyikőjük sem volt elégedett. Vettel a második hely miatt, Raikkönen pedig amiatt, hogy büntetésének köszönhetően vesztette el a bronzérmes helyezést.
A finn 10 másodperces stop-go büntetést kapott, mivel figyelmen kívül hagyta a sárga zászló jelzését Max Verstappen kiesésekor. A fortuna elpártolt a fiatal holland tehetségtől. Mindössze 8 körrel a verseny rajtját követően a technika ördöge kifogott rajta. Érdekes, mintha a rengeteg hazai rajongója nem hozna neki szerencsét. Ausztriában is a sok odalátogató holland szurkoló előtt mondott búcsút a futamnak.
Valtteri Bottas sem alkotott maradandót. A finn az ötödik helyen ért célba a Mercedes volánja mögött. Nico Hülkenberg lett a középmezőny legjobb pilótája. A Renault német pilótája az idei szezonban harmadjára tudta a hatodik helyre célba kormányozni autóját. A hetedik és nyolcadik helyezés Romain Grosjeané (Haas) és Felipe Massáé (Williams) lett. Massa a magyar futamot ugyan kihagyta, de ezen a hétvégén már teljesen jól volt. A hosszú nyári szünet alatt teljesen meggyógyult.
A kilencedik pontszerző helyre Esteban Ocon vitte célba a Force Indiát. Csapattársával, Sergio Perezzel még mindig nem ásták el a csatabárdot, itt is volt erőfitogtatás a két pilóta között. Szerencséjükre egyikük autójának sem lett komolyabb baja, de ideje lenne a csapatfőnöknek már rendet tennie köztük, mielőtt elfajulna a kakaskodás. Kétszer is összeakaszkodtak a pilóták, s a második alkalommal Perez jobb hátsó kereke defektet kapott, míg Ocon hátsó szárnyának egy darabja tört le. A törmelék miatt kiment a biztonsági autó a pályára. Ekkor összegyűlt a mezőny, s sokan azt gondolták, hogy Vettel utolérheti Hamiltont, s bár előbbi gyorsabb abroncsokon hajtott, mégsem tudta beérni a Mercedes világbajnokát.
Az első tizet Carlos Sainz zárta a Toro Rossóval. Négy pilóta nem ért célba: Perez, Alonso (McLaren), Verstappen és a sauberes Pascal Wehrlein.
A Forma-1-es mezőny ezúttal nem pihenhet, hiszen a hétvégén (2017. szeptember 3.) a csapatoknak máris az Olasz Nagydíjon kell rajthoz állniuk. Monza a Ferrari hazai versenye, ahol a Tifosi (a Ferrari rajongók) mindig a pirosak győzelmét várja. Mivel Belgiumban a Mercedes nyert, most reménykedhetnek a Ferrari drukkerek, hogy ezúttal az olaszoknak áll majd a zászlót. Tavaly kettős Mercedes-siker született Monzában, így a Ferrari frissen szerződtetett pilótái megmutathatják hazai közönség előtt, hazai pályán, hogy miért is volt érdemes a Ferrari-főnökségnek ismét rájuk szavaznia.
2017-es Belga Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Lewis Hamilton             Mercedes                          1:24:42.820
2. Sebastian Vettel            Ferrari                                         + 2.358
3. Daniel Ricciardo            Red Bull                            + 10.791
4. Kimi Raikkönen             Ferrari                                         + 14.471
5. Valtteri Bottas               Mercedes                          + 16.456
6. Nico Hülkenberg           Renault                             + 28.087
7. Romain Grosjean          Haas                                 + 31.553
8. Felipe Massa                Williams                            + 36.649
9. Esteban Ocon               Force India                        + 38.154
10. Carlos Sainz               Toro Rosso                       + 39.447
A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után
Pilóták:
1. Sebastian Vettel                      220 pont
2. Lewis Hamilton                        213 pont
3. Valtteri Bottas                          179 pont
4. Daniel Ricciardo                      132 pont
5. Kimi Raikkönen                       128 pont
6. Max Verstappen                        67 pont
7.Sergio Perez                              56 pont
8. Esteban Ocon                           47 pont
9. Carlos Sainz                              36 pont
10. Nico Hülkenberg                      34 pont
Konstruktőrök:
1. Mercedes                                392 pont
2. Ferrari                                      348 pont
3. Red Bull                                  199 pont
4. Force India                              103 pont
5. Williams                                     45 pont
6. Toro Rosso                                40 pont
7. Haas                                          35 pont
8. Renault                                      34 pont
9. McLaren                                    11 pont
10. Sauber                                      5 pont
(Forrás: Amber PR)

A sorminta folytatódott a hétvégén Belgiumban, ahol Lewis Hamilton megszerezte a győzelmet Sebastian Vettel orra előtt. A Mercedes brit pilótája ezzel hét pontra csökkentette hátrányát az egyéni ponttáblán Vettelhez képest. Daniel Ricciardo javította a Red Bull statisztikáját. Bár Max Verstappen kiesett, a szárnyaló bika ausztrál pilótája váratlanul a bronzérmes helyre vitte célba autóját. Sebastian Vettel tudta, érezte, fontos lesz ennek a hétvégének az eredménye is a végelszámolásnál, s mindent megtett annak érdekében, hogy kielőzze vetélytársát. Hamilton azonban nem hagyta magát a 200. nagydíján. Bár a Ferrari pilótája végig szoros emberfogásban tartotta a britet, mégis sikeresen az élen tartotta autóját. Kellett Hamiltonnak az első hely és az érte járó pontok, hiszen a nyári szünet előtti Magyar Nagydíjon csak a negyedik helyen ért célba. „Erős hétvégéje volt ez a csapatnak. A támogatás hihetetlen volt, láttam a sok brit rajongót az egész hétvége során. Sebastian nagyszerűen küzdött, de ezért a győzelemért jöttem és meg is szereztem.” – szögezte le a dobogós interjún Lewis Hamilton. 

A Red Bull a harmadik legjobb csapatként fut idén, pedig sokat vártak tőle a téli tesztek alatt mutatott formája nyomán. Daniel Ricciardo nem is panaszkodhat, hiszen mostani dobogós helyezése idén már a hatodik. A hatalmas mosoly most is jogos volt, hiszen ezeknek a helyezéseknek köszönhetően jelenleg negyedik az egyéni ponttáblán az ausztrál kedvenc. Max Verstappen az érte kilátogató hatalmas tömegnek nem tudott maradandó teljesítményt nyújtani, erőtlen autóját a pálya szélére kormányozva távozott a versenyből. A Ferrari a megszokottól eltérően ezen a versenyhétvégén (és nem a következőn, hazai pályán, Monzában) jelentette be, hogy mindkét pilótájával szerződést hosszabbított. Valószínűleg ezzel elejét vette a folyamatos kérdezősködésnek, s így nyugodtabban versenyezhettek pilótái az Ardennekben. Ennek ellenére egyikőjük sem volt elégedett. Vettel a második hely miatt, Raikkönen pedig amiatt, hogy büntetésének köszönhetően vesztette el a bronzérmes helyezést. A finn 10 másodperces stop-go büntetést kapott, mivel figyelmen kívül hagyta a sárga zászló jelzését Max Verstappen kiesésekor.

A fortuna elpártolt a fiatal holland tehetségtől. Mindössze 8 körrel a verseny rajtját követően a technika ördöge kifogott rajta. Érdekes, mintha a rengeteg hazai rajongója nem hozna neki szerencsét. Ausztriában is a sok odalátogató holland szurkoló előtt mondott búcsút a futamnak. Valtteri Bottas sem alkotott maradandót. A finn az ötödik helyen ért célba a Mercedes volánja mögött. Nico Hülkenberg lett a középmezőny legjobb pilótája. A Renault német pilótája az idei szezonban harmadjára tudta a hatodik helyre célba kormányozni autóját. A hetedik és nyolcadik helyezés Romain Grosjeané (Haas) és Felipe Massáé (Williams) lett. Massa a magyar futamot ugyan kihagyta, de ezen a hétvégén már teljesen jól volt. A hosszú nyári szünet alatt teljesen meggyógyult. 

A kilencedik pontszerző helyre Esteban Ocon vitte célba a Force Indiát. Csapattársával, Sergio Perezzel még mindig nem ásták el a csatabárdot, itt is volt erőfitogtatás a két pilóta között. Szerencséjükre egyikük autójának sem lett komolyabb baja, de ideje lenne a csapatfőnöknek már rendet tennie köztük, mielőtt elfajulna a kakaskodás. Kétszer is összeakaszkodtak a pilóták, s a második alkalommal Perez jobb hátsó kereke defektet kapott, míg Ocon hátsó szárnyának egy darabja tört le. A törmelék miatt kiment a biztonsági autó a pályára. Ekkor összegyűlt a mezőny, s sokan azt gondolták, hogy Vettel utolérheti Hamiltont, s bár előbbi gyorsabb abroncsokon hajtott, mégsem tudta beérni a Mercedes világbajnokát. Az első tizet Carlos Sainz zárta a Toro Rossóval. Négy pilóta nem ért célba: Perez, Alonso (McLaren), Verstappen és a sauberes Pascal Wehrlein. 

A Forma-1-es mezőny ezúttal nem pihenhet, hiszen a hétvégén (2017. szeptember 3.) a csapatoknak máris az Olasz Nagydíjon kell rajthoz állniuk. Monza a Ferrari hazai versenye, ahol a Tifosi (a Ferrari rajongók) mindig a pirosak győzelmét várja. Mivel Belgiumban a Mercedes nyert, most reménykedhetnek a Ferrari drukkerek, hogy ezúttal az olaszoknak áll majd a zászlót. Tavaly kettős Mercedes-siker született Monzában, így a Ferrari frissen szerződtetett pilótái megmutathatják hazai közönség előtt, hazai pályán, hogy miért is volt érdemes a Ferrari-főnökségnek ismét rájuk szavaznia.

2017-es Belga Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Lewis Hamilton             Mercedes                          1:24:42.820
2. Sebastian Vettel            Ferrari                                         + 2.358
3. Daniel Ricciardo            Red Bull                            + 10.791
4. Kimi Raikkönen             Ferrari                                         + 14.471
5. Valtteri Bottas               Mercedes                          + 16.456
6. Nico Hülkenberg           Renault                             + 28.087
7. Romain Grosjean          Haas                                 + 31.553
8. Felipe Massa                Williams                            + 36.649
9. Esteban Ocon               Force India                        + 38.154
10. Carlos Sainz               Toro Rosso                       + 39.447

A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után

Pilóták: 

1. Sebastian Vettel                      220 pont
2. Lewis Hamilton                        213 pont
3. Valtteri Bottas                          179 pont
4. Daniel Ricciardo                      132 pont
5. Kimi Raikkönen                       128 pont
6. Max Verstappen                        67 pont
7.Sergio Perez                              56 pont
8. Esteban Ocon                           47 pont
9. Carlos Sainz                              36 pont
10. Nico Hülkenberg                      34 pont 

Konstruktőrök:
1. Mercedes                                392 pont
2. Ferrari                                      348 pont
3. Red Bull                                  199 pont
4. Force India                              103 pont
5. Williams                                     45 pont
6. Toro Rosso                                40 pont
7. Haas                                          35 pont
8. Renault                                      34 pont
9. McLaren                                    11 pont
10. Sauber                                      5 pont 

(Forrás: Amber PR)