Autós hírek: F1-es Szingapúri Nagydíj, Marina Bay: Az egyetlen teljesen éjszakai futam


Autóhifi Autosport Bemutató Érdekes Formula 1 Haszonjármû Környezetvédelem Menetpróba, teszt Motorkerékpár Rally Rendezvény/kiállítás Rendõrségi hírek Rövid hírek Technika Traffipax-hírek Tuning Útinfó Vissza


 

Két hete Monzában befejeződött a Forma-1-es szezon európai része, s a most hétvégi futammal kezdődik az Európán kívüli futamok sora. Erőltetett menet következik, hiszen már szeptembert írunk, de még hét futam van hátra november végéig, mind ázsiai és amerikai helyszíneken. Szokás szerint Szingapúr első a sorban, amely egyben egy nem mindennapi futam is, lévén villanyfénynél zajlik. 2008-ban került be a versenynaptárba, így ez lesz a nyolcadik éve a Forma-1-es debütálása óta. Sok új helyszín kapott azóta bemutatkozási lehetőséget, de ez az utcai futam még most is különlegesnek nevezhető. Haladva a kor elvárásaival, vagyis azzal, hogy az európai nézők a szokásos kora délutáni időben nézhessék meg a versenyt, esti rajttal, lámpafénynél köröznek az autók. Ez az egyetlen igazi lámpafényes futam a versenynaptárban, miközben a bahreini és az abu-dzabi futam sötétben ér véget.
A Forma-1 bölcsőjének is nevezhető Európában a rajongók kiélvezhetik ennek az igazán extra futamnak minden előnyét, de a helyszínen lévő versenyzők számára igencsak megterhelő az esti versenyzés. Felborul a bioritmusuk, hiszen az esti kezdés miatt a pilótáknak nappal kell aludniuk, hogy este fitten álljanak rajthoz. A Marina-öbölben kialakított utcai pálya nehezebben vezethető, mint egy épített pálya. Helyenként elég buckás és Monacóhoz hasonlítva egy kör sokkal hosszabb. A fizikális felkészültségnek is nagy a szerepe itt, hiszen a magas hőmérséklet és a páratartalom sokat kivesz az emberből. A legnagyobb félelmet a csapatok számára azonban az erre a térségre jellemző hirtelen jövő viharos eső okozza. Szerencsére eddig ilyesmivel még nem kellett szembenéznie a mezőnynek verseny közben. Bár zivatarokat idén is jósolnak a hétvégére, azokat inkább péntekre és szombatra várják.
A szingapúri futam nem csak az éjszakai fények miatt különleges, hanem amiatt is, hogy a futam nyolc éve alatt összesen három pilótának sikerült hazavinnie innen a győztes trófeát: Fernando Alonsónak, Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek. Ez az érdekessége valószínűleg továbbra is megmarad a futamnak, hiszen Lewis Hamilton olyan jó formában van, hogy most is ő a verseny favoritja.
Hamilton dolgát segíti, hogy a szingapúri pálya fekszik a Mercedesnek. Ez egy utcai pálya, s a karakterisztikáját tekintve nagyon hasonlít Monacóra és a Hungaroringre, s hát idén mindkettőn Lewis Hamilton győzedelmeskedett. A Mercedes brit pilótája szerint egyébként a monacóinál kétszer nehezebb ez a pálya, ami sokat elmond a hétvégén a mezőnyre váró kihívásról.
Tavaly Vettel állhatott a szingapúri dobogó legfelső fokán, de erre idén a gyenge Ferrarival nem sok esélye van a németnek. Olaszországban, Monzában, még ugyan be tudta vinni a piros betontorpedót a bronzérmes helyre, de ott sokban segítette a hazai pálya előnye és a rengeteg Tifosi buzdítása.
Hamiltonnak szüksége lenne egy jó szereplése, mivel Monzában Rosberg nyert, s így előnye az egyéni ponttábla élén mindössze két pontra csökkent német csapattársához képest. „A tavalyi verseny nehéz volt, s remélem idén nem így lesz. Ha a Ferrarik közelebb lesznek és versenyképesebb formát mutatnak, még nem nagy baj, főképp, ha így lehetőség adódik elhúzni Rosbergtől. Nico ugyanezt mondaná. Csapatként kettős győzelmet szeretnénk elkönyvelni minden versenyen, így reménykedünk egy jó hétvégében.” – szögezte le Hamilton, akinek tavaly nagy balszerencséje volt. A verseny 23. körében elfogyott az erő az autójából és drasztikusan lelassult. Még további tíz kört tudott megtenni, mielőtt végleg leállt. Rosberg bár célba ért, de csak a negyedik helyen.
Alonso mint mindig, most is szép emlékekkel áll rajthoz az éjszakai futamon, csak sajnos idén is be kell ezzel érnie, hiszen autója nem üti meg az idei mércét. Bár látszik a fejlődés tavaly óta, de az még nem akkora, hogy a spanyolnak esélye lenne felállni a dobogóra. A spanyol pilóta magabiztos afelől, hogy a McLarennel pontszerző helyekre tud célbaérni a szezonzáró futamokon, kezdve mindjárt a hétvégi futammal. „Nem csak Szingapúrban, de szerintem Austinban és főleg Abu-Dzabiban nagyon jók leszünk. Még tavaly is sokat vártunk a szingapúri futamtól, s rendben voltunk. Nem voltunk olyan jók, mint Austinban, vagy legfőképpen Abu-Dzabiban.” – szögezte le a McLaren pilótája. Kérdés a tavalyi szingapúri 16. és 17. hely mióta számít rendben lévőnek, vagy erősnek az Abu-Dzabi 12. és 17. helyezés?
S hogy mi történt a tavalyi futamon? Sebastian Vettel Malajziát és a Hungaroringet követően nyert esti fények között is, Szingapúrban. Három korábbi, Red Bullal szerzett győzelmét követően a Ferrari német pilótája negyedszer is behúzta. A Ferrari kettős dobogós helyezést is ünnepelhetett, hiszen a második helyezett Daniel Ricciardo mögött a bronzérmes helyen Kimi Raikkönen ért célba.
Gazdát cserélt a Forma-1
Nagy változások előtt áll ez a prémium bajnokság, hiszen az eddigi tulajdonos CVC Capital részvényei nagy részét eladta az amerikai Liberty Mediának 8,5 milliárd dolláros vételáron. Bernie Ecclestone további három évig marad vezetői pozícióban, de az igazi hatalom Chase Carey, egy igazi amerikai sportmédiás nagykutya és dörzsölt üzletember kezében lesz. A cég elmondása szerint többet szeretnének kihozni a közösségi média nyújtotta előnyökből és amellett, hogy leteszik voksukat Európa, mint az autósportok hazája mellett, szeretnének nagyobb ismertséget kivívni az amerikai és az ázsiai kontinensen. A Sky News szerint mivel amerikai cégről van szó, olyan változtatások végrehajtására készülhetnek, amely a csapatok kifizetéseit érinti. A Liberty Media szerintük inkább a pályán való sikeresség alapján osztaná szét a pénzeket, mintsem olyan szempontokat mérlegelve, mint a történelmi hagyaték (a régi nagy csapatok, mint pl. a Ferrari ezek alapján jóval több juttatásban részesülnek, mint az újak). Ehhez biztosan lesz még egy két szava a változásokban érintett csapatoknak.
A verseny és a pálya
A szingapúri pálya egy utcai pálya 23 kanyarral. Itt az óramutató járásával ellenkező irányba halad a verseny. Mivel sok a második, harmadik és negyedik sebességfokozatú kanyar, így az átlagsebesség csak 175 km/óra körül várható. Ebből kifolyólag maximális aerodinamikai tapadással haladnak majd az autók. Utcai pályához képest, ez egy széles, buckás és kacskaringós pálya, ahol bár lehetséges az előzés, de nagyon nehéz.
A Pirelli az Osztrák Nagydíj után először itt veti be újra az ultralágy abroncsait az ezen a helyszínen már megszokott lágy és a szuperlágy abroncsok mellett. A három legpuhább gumira a pálya egyedisége miatt volt szükség. Ezek a következők: hosszú a pálya, változó az aszfalt hőmérséklete, valamint embert és gépet egyaránt próbára tevő ez a verseny. Amint lemegy a nap, a pálya hőmérséklete 30°C-on stagnál. Ez nem számít melegnek, mégis általában túlmelegednek a gumik az aszfalton, ugyanis nagy igénybevételnek vannak kitéve a kanyarokban. A kevés egyenes rész pedig nem teszi lehetővé az abroncsok kellő hűtését. Ez érdekes fordulatokat eredményezhet.
A 61-körös Szingapúri Nagydíj szeptember 18.-án helyi idő szerint 20 órakor veszi kezdetét (Európában, így nálunk is 14 órakor). A pálya hossza: 5.065 km, a teljes versenytáv 308.828 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja 2013-ból. A német pilóta ideje 1 perc 48,574 másodperc.
(Forrás: Amber PR)

Két hete Monzában befejeződött a Forma-1-es szezon európai része, s a most hétvégi futammal kezdődik az Európán kívüli futamok sora. Erőltetett menet következik, hiszen már szeptembert írunk, de még hét futam van hátra november végéig, mind ázsiai és amerikai helyszíneken. Szokás szerint Szingapúr első a sorban, amely egyben egy nem mindennapi futam is, lévén villanyfénynél zajlik. 2008-ban került be a versenynaptárba, így ez lesz a nyolcadik éve a Forma-1-es debütálása óta. Sok új helyszín kapott azóta bemutatkozási lehetőséget, de ez az utcai futam még most is különlegesnek nevezhető. Haladva a kor elvárásaival, vagyis azzal, hogy az európai nézők a szokásos kora délutáni időben nézhessék meg a versenyt, esti rajttal, lámpafénynél köröznek az autók. Ez az egyetlen igazi lámpafényes futam a versenynaptárban, miközben a bahreini és az abu-dzabi futam sötétben ér véget. A Forma-1 bölcsőjének is nevezhető Európában a rajongók kiélvezhetik ennek az igazán extra futamnak minden előnyét, de a helyszínen lévő versenyzők számára igencsak megterhelő az esti versenyzés. Felborul a bioritmusuk, hiszen az esti kezdés miatt a pilótáknak nappal kell aludniuk, hogy este fitten álljanak rajthoz. A Marina-öbölben kialakított utcai pálya nehezebben vezethető, mint egy épített pálya. Helyenként elég buckás és Monacóhoz hasonlítva egy kör sokkal hosszabb. A fizikális felkészültségnek is nagy a szerepe itt, hiszen a magas hőmérséklet és a páratartalom sokat kivesz az emberből. A legnagyobb félelmet a csapatok számára azonban az erre a térségre jellemző hirtelen jövő viharos eső okozza. Szerencsére eddig ilyesmivel még nem kellett szembenéznie a mezőnynek verseny közben. Bár zivatarokat idén is jósolnak a hétvégére, azokat inkább péntekre és szombatra várják. A szingapúri futam nem csak az éjszakai fények miatt különleges, hanem amiatt is, hogy a futam nyolc éve alatt összesen három pilótának sikerült hazavinnie innen a győztes trófeát: Fernando Alonsónak, Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek. Ez az érdekessége valószínűleg továbbra is megmarad a futamnak, hiszen Lewis Hamilton olyan jó formában van, hogy most is ő a verseny favoritja. Hamilton dolgát segíti, hogy a szingapúri pálya fekszik a Mercedesnek. Ez egy utcai pálya, s a karakterisztikáját tekintve nagyon hasonlít Monacóra és a Hungaroringre, s hát idén mindkettőn Lewis Hamilton győzedelmeskedett. A Mercedes brit pilótája szerint egyébként a monacóinál kétszer nehezebb ez a pálya, ami sokat elmond a hétvégén a mezőnyre váró kihívásról. 

Tavaly Vettel állhatott a szingapúri dobogó legfelső fokán, de erre idén a gyenge Ferrarival nem sok esélye van a németnek. Olaszországban, Monzában, még ugyan be tudta vinni a piros betontorpedót a bronzérmes helyre, de ott sokban segítette a hazai pálya előnye és a rengeteg Tifosi buzdítása. Hamiltonnak szüksége lenne egy jó szereplése, mivel Monzában Rosberg nyert, s így előnye az egyéni ponttábla élén mindössze két pontra csökkent német csapattársához képest. „A tavalyi verseny nehéz volt, s remélem idén nem így lesz. Ha a Ferrarik közelebb lesznek és versenyképesebb formát mutatnak, még nem nagy baj, főképp, ha így lehetőség adódik elhúzni Rosbergtől. Nico ugyanezt mondaná. Csapatként kettős győzelmet szeretnénk elkönyvelni minden versenyen, így reménykedünk egy jó hétvégében.” – szögezte le Hamilton, akinek tavaly nagy balszerencséje volt. A verseny 23. körében elfogyott az erő az autójából és drasztikusan lelassult. Még további tíz kört tudott megtenni, mielőtt végleg leállt. Rosberg bár célba ért, de csak a negyedik helyen. 

Alonso mint mindig, most is szép emlékekkel áll rajthoz az éjszakai futamon, csak sajnos idén is be kell ezzel érnie, hiszen autója nem üti meg az idei mércét. Bár látszik a fejlődés tavaly óta, de az még nem akkora, hogy a spanyolnak esélye lenne felállni a dobogóra. A spanyol pilóta magabiztos afelől, hogy a McLarennel pontszerző helyekre tud célbaérni a szezonzáró futamokon, kezdve mindjárt a hétvégi futammal. „Nem csak Szingapúrban, de szerintem Austinban és főleg Abu-Dzabiban nagyon jók leszünk. Még tavaly is sokat vártunk a szingapúri futamtól, s rendben voltunk. Nem voltunk olyan jók, mint Austinban, vagy legfőképpen Abu-Dzabiban.” – szögezte le a McLaren pilótája. Kérdés a tavalyi szingapúri 16. és 17. hely mióta számít rendben lévőnek, vagy erősnek az Abu-Dzabi 12. és 17. helyezés? S hogy mi történt a tavalyi futamon? Sebastian Vettel Malajziát és a Hungaroringet követően nyert esti fények között is, Szingapúrban. Három korábbi, Red Bullal szerzett győzelmét követően a Ferrari német pilótája negyedszer is behúzta. A Ferrari kettős dobogós helyezést is ünnepelhetett, hiszen a második helyezett Daniel Ricciardo mögött a bronzérmes helyen Kimi Raikkönen ért célba. 

Gazdát cserélt a Forma-1 

Nagy változások előtt áll ez a prémium bajnokság, hiszen az eddigi tulajdonos CVC Capital részvényei nagy részét eladta az amerikai Liberty Mediának 8,5 milliárd dolláros vételáron. Bernie Ecclestone további három évig marad vezetői pozícióban, de az igazi hatalom Chase Carey, egy igazi amerikai sportmédiás nagykutya és dörzsölt üzletember kezében lesz. A cég elmondása szerint többet szeretnének kihozni a közösségi média nyújtotta előnyökből és amellett, hogy leteszik voksukat Európa, mint az autósportok hazája mellett, szeretnének nagyobb ismertséget kivívni az amerikai és az ázsiai kontinensen. A Sky News szerint mivel amerikai cégről van szó, olyan változtatások végrehajtására készülhetnek, amely a csapatok kifizetéseit érinti. A Liberty Media szerintük inkább a pályán való sikeresség alapján osztaná szét a pénzeket, mintsem olyan szempontokat mérlegelve, mint a történelmi hagyaték (a régi nagy csapatok, mint pl. a Ferrari ezek alapján jóval több juttatásban részesülnek, mint az újak). Ehhez biztosan lesz még egy két szava a változásokban érintett csapatoknak. 

A verseny és a pálya 

A szingapúri pálya egy utcai pálya 23 kanyarral. Itt az óramutató járásával ellenkező irányba halad a verseny. Mivel sok a második, harmadik és negyedik sebességfokozatú kanyar, így az átlagsebesség csak 175 km/óra körül várható. Ebből kifolyólag maximális aerodinamikai tapadással haladnak majd az autók. Utcai pályához képest, ez egy széles, buckás és kacskaringós pálya, ahol bár lehetséges az előzés, de nagyon nehéz. A Pirelli az Osztrák Nagydíj után először itt veti be újra az ultralágy abroncsait az ezen a helyszínen már megszokott lágy és a szuperlágy abroncsok mellett. A három legpuhább gumira a pálya egyedisége miatt volt szükség. Ezek a következők: hosszú a pálya, változó az aszfalt hőmérséklete, valamint embert és gépet egyaránt próbára tevő ez a verseny. Amint lemegy a nap, a pálya hőmérséklete 30°C-on stagnál. Ez nem számít melegnek, mégis általában túlmelegednek a gumik az aszfalton, ugyanis nagy igénybevételnek vannak kitéve a kanyarokban. A kevés egyenes rész pedig nem teszi lehetővé az abroncsok kellő hűtését. Ez érdekes fordulatokat eredményezhet. A 61-körös Szingapúri Nagydíj szeptember 18.-án helyi idő szerint 20 órakor veszi kezdetét (Európában, így nálunk is 14 órakor). A pálya hossza: 5.065 km, a teljes versenytáv 308.828 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja 2013-ból. A német pilóta ideje 1 perc 48,574 másodperc. 

(Forrás: Amber PR)