Autós hírek: Szingapúri F1-es Nagydíj: Vettel negyedszerre is diadalmaskodott Szingapúrban


Autóhifi Autosport Bemutató Érdekes Formula 1 Haszonjármû Környezetvédelem Menetpróba, teszt Motorkerékpár Rally Rendezvény/kiállítás Rendõrségi hírek Rövid hírek Technika Traffipax-hírek Tuning Útinfó Vissza


 

Sebastian Vettel Malajziát és a Hungaroringet követően megcsinálta esti fények között is. Három korábbi, Red Bullal szerzett győzelmét követően a Ferrari német pilótája negyedszer is behúzta. Sima győzelmet szerzett Szingapúrban, ráadásul a Ferrari idén először kettős dobogós helyezést is ünnepelhet, hiszen Daniel Ricciardo mögött a bronzérmes helyen Kimi Raikkönen ért célba.
„Ez egyike a legjobb versenyeimnek. Rendkívül intenzív volt. Nagy nyomás jött mögülem. Daniel nagyon jól versenyzett, figyelt az abroncsaira. A második bokszutcai látogatás után én diktáltam a tempót. Onnantól kezdve kontrolláltam a köztünk lévő távolságot. Nagyszerű hétvége van mögöttünk.” – szögezte le Vettel.
Ahogy az várható volt a szingapúri forró pálya nagyon feküdt a Ferrarinak. Kimi Raikkönen elmondása alapján azonban már szombaton rendetlenkedett az autója, s a verseny leintését követően is arra panaszkodott, hogy nehézkes volt a vezetése. Sebastian Vettel, ezzel szemben lehengerlő módon versenyzett, s gondoskodott arról, hogy erről a pályáról továbbra is csak három pilótának legyen győzelmi trófeája. A másik két korábbi győztes kevésbé volt sikeres. Az egyéni ponttáblát vezető Lewis Hamilton és Fernando Alonso (McLaren) sem ért célba.
A Mercedesnek az egész hétvége során gondjai voltak, s pilótái a szombati időmérő edzésen csak az ötödik és hatodik helyet tudták megszerezni. Arról folytak a találgatások, hogy vajon csak lapít-e a csillagos csapat, és később hatalmas durranással hozzák a már megszokott formájukat, vagy tényleg ennyire nem megy nekik ezen a pályán. Ez utóbbi igazolódott be, amit nem is igazán tudtak mivel magyarázni, mint a Pirelli által a hétvégi futamra szabott minimális guminyomási értékeivel. Ugyanis ezen kívül semmi sem változott, viszont a Mercedes pilótái elmondták, hogy a gumik tapadásával komoly gondjaik voltak.
Lewis Hamilton hétvégi kálváriája a verseny 23. körében hágott a tetőfokára, mikor hirtelen elfogyott az erő az autójából, s drasztikusan lelassult. Még további tíz kör erejéig kitartott a brit pilóta, mielőtt feladta a küzdelmet. A Mercedes brit pilótájával idén ezidáig még egyszer sem fordult elő, hogy fel kellett adnia a versenyt. A címvédő azzal vigasztalódhat, hogy bár Nico Rosberg célba ért, negyedik helyezésével szerzett pontjai révén az eddigi előnyét az egyéni ponttábla élén 53-ról 41-re csökkentette „csak” le.
Sebastian Vettel, ezzel szemben hat futammal a szezon vége előtt mindössze nyolc ponttal lemaradva áll Nico Rosberg mögött az egyéni ponttábla harmadik helyén. Ha Rosberg nem vigyáz, még a második helynek is búcsút mondhat majd a végelszámolásnál.
Valtteri Bottas problémamentes futamot tudhat maga mögött és végül az ötödik helyen célbaérve szerzett értékes pontokat maga és csapata számára. A finn pilóta profitált Danyiil Kvjat balszerencséjéből, aki pont a biztonsági autós periódusok előtt állt ki a bokszba. Az orosz végül a hatodik helyet szerezte meg.
Hetedik helyen Sergio Perez szépített a Force Indiának. Őt a két Toro Rosso pilóta, Max Verstappen és Carlos Sainz követi a nyolcadik és kilencedik pontszerző helyen. A csapat kérte a verseny végén a fiatal hollandot, hogy engedje maga elé csapattársát, de ő nem tett ennek eleget. Ennek hatására nagy beszélgetések várhatók a Toro Rosso berkein belül. Még a hetedik helyen is autózott Felipe Nasr a verseny során, de végül a tizedik pontszerző helyen kormányozta célba Sauberjét.
A verseny egyébként nem hozta a mostanság szokásos fordulatokat. Egy-két koccanás, a biztonsági autó szokásos szingapúri megjelenése és egy rajongó a pálya szélén haladása okozott csak kisebb riadalmat. A Ferrari és a Red Bull jó szereplése várható volt, a Mercedes leszereplése kevésbé. Utoljára a Hungaroringen teljesített rosszul a csapat, érdekes módon akkor, amikor a Ferrari és a Red Bull pilótái jeleskedtek.
A biztonsági autót kétszer kellett a pályára küldeni. Felipe Massa bokszbeállását követően a bokszutcát hagyta el éppen, amikor Nico Hülkenberg nekiment Force Indiájával, s ez később ahhoz vezetett, hogy a brazilnak fel kellett adnia a versenyt. Hülkenberg három rajthelyes büntetést kapott a következő, Japán Nagydíjra. A virtuális biztonsági autó után az igazit is pályára küldték a sok törmelék feltakarításáig. Másodjára a versenyautók lassításának céljából hajtott ki a Mercedes a pályára, mikor egy rajongó egyszer csak elkezdett sétálni a pálya szélén. Szerencsére egy-két fotó elkészítését követően hamar kimászott a pályáról és nem lett ebből nagyobb gond.
A mezőny továbbra is marad Ázsiában, hiszen egy hét múlva (2015. szeptember 27.) Japánban mérkőznek meg egymással a Forma-1-es pilóták. 2014-ben Lewis Hamilton nyert esős körülmények között. Szomorú évforduló következik, egy évvel ezelőtt ezen a futamon szenvedett súlyos sérülést Jules Bianchi, aki végül idén nyáron, július 17.-én távozott végleg az égi versenypályákra.
2015-ös Szingapúri Forma-1-es Nagydíj eredménye:
1. Sebastian Vettel           Ferrari                              2:01:22.118
2. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 1.478
3. Kimi Raikkönen             Ferrari                              + 17.154
4. Nico Rosberg                Mercedes                         + 24.720
5. Valtteri Bottas               Williams                           + 34.204
6. Danyiil Kvjat                 Red Bull                           + 35.508
7. Sergio Perez                Force India                       + 50.836
8. Max Verstappen           Toro Rosso                      + 51.450
9. Carlos Sainz                 Toro Rosso                      + 52.860
10. Felipe Nasr                 Sauber                             + 1:30.045
A világbajnokság eredménye a Szingapúri Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton                       252 pont
2. Nico Rosberg                         211 pont
3. Sebastian Vettel                     203 pont
4. Kimi Raikkönen                       107 pont
5. Valtteri Bottas                         101 pont
6. Felipe Massa                            97 pont
7. Daniel Ricciardo                        73 pont
8. Danyiil Kvjat                             66 pont
9. Sergio Perez                            39 pont
10. Romain Grosjean                    38 pont
Konstruktőrök:
1. Mercedes                               463 pont
2. Ferrari                                    310 pont
3. Williams                                 198 pont
4. Red Bull                                 139 pont
5. Force India                               69 pont
6. Lotus                                       50 pont
7. Toro Rosso                              41 pont
8. Sauber                                     26 pont
9. McLaren                                  17 pont
10. Manor                                      0 pont
(Forrás: Amber PR)

Sebastian Vettel Malajziát és a Hungaroringet követően megcsinálta esti fények között is. Három korábbi, Red Bullal szerzett győzelmét követően a Ferrari német pilótája negyedszer is behúzta. Sima győzelmet szerzett Szingapúrban, ráadásul a Ferrari idén először kettős dobogós helyezést is ünnepelhet, hiszen Daniel Ricciardo mögött a bronzérmes helyen Kimi Raikkönen ért célba. „Ez egyike a legjobb versenyeimnek. Rendkívül intenzív volt. Nagy nyomás jött mögülem. Daniel nagyon jól versenyzett, figyelt az abroncsaira. A második bokszutcai látogatás után én diktáltam a tempót. Onnantól kezdve kontrolláltam a köztünk lévő távolságot. Nagyszerű hétvége van mögöttünk.” – szögezte le Vettel. Ahogy az várható volt a szingapúri forró pálya nagyon feküdt a Ferrarinak. Kimi Raikkönen elmondása alapján azonban már szombaton rendetlenkedett az autója, s a verseny leintését követően is arra panaszkodott, hogy nehézkes volt a vezetése.

Sebastian Vettel, ezzel szemben lehengerlő módon versenyzett, s gondoskodott arról, hogy erről a pályáról továbbra is csak három pilótának legyen győzelmi trófeája. A másik két korábbi győztes kevésbé volt sikeres. Az egyéni ponttáblát vezető Lewis Hamilton és Fernando Alonso (McLaren) sem ért célba. A Mercedesnek az egész hétvége során gondjai voltak, s pilótái a szombati időmérő edzésen csak az ötödik és hatodik helyet tudták megszerezni. Arról folytak a találgatások, hogy vajon csak lapít-e a csillagos csapat, és később hatalmas durranással hozzák a már megszokott formájukat, vagy tényleg ennyire nem megy nekik ezen a pályán. Ez utóbbi igazolódott be, amit nem is igazán tudtak mivel magyarázni, mint a Pirelli által a hétvégi futamra szabott minimális guminyomási értékeivel. Ugyanis ezen kívül semmi sem változott, viszont a Mercedes pilótái elmondták, hogy a gumik tapadásával komoly gondjaik voltak. Lewis Hamilton hétvégi kálváriája a verseny 23. körében hágott a tetőfokára, mikor hirtelen elfogyott az erő az autójából, s drasztikusan lelassult. Még további tíz kör erejéig kitartott a brit pilóta, mielőtt feladta a küzdelmet. A Mercedes brit pilótájával idén ezidáig még egyszer sem fordult elő, hogy fel kellett adnia a versenyt. A címvédő azzal vigasztalódhat, hogy bár Nico Rosberg célba ért, negyedik helyezésével szerzett pontjai révén az eddigi előnyét az egyéni ponttábla élén 53-ról 41-re csökkentette „csak” le. Sebastian Vettel, ezzel szemben hat futammal a szezon vége előtt mindössze nyolc ponttal lemaradva áll Nico Rosberg mögött az egyéni ponttábla harmadik helyén. Ha Rosberg nem vigyáz, még a második helynek is búcsút mondhat majd a végelszámolásnál. 

Valtteri Bottas problémamentes futamot tudhat maga mögött és végül az ötödik helyen célbaérve szerzett értékes pontokat maga és csapata számára. A finn pilóta profitált Danyiil Kvjat balszerencséjéből, aki pont a biztonsági autós periódusok előtt állt ki a bokszba. Az orosz végül a hatodik helyet szerezte meg. Hetedik helyen Sergio Perez szépített a Force Indiának. Őt a két Toro Rosso pilóta, Max Verstappen és Carlos Sainz követi a nyolcadik és kilencedik pontszerző helyen. A csapat kérte a verseny végén a fiatal hollandot, hogy engedje maga elé csapattársát, de ő nem tett ennek eleget. Ennek hatására nagy beszélgetések várhatók a Toro Rosso berkein belül. Még a hetedik helyen is autózott Felipe Nasr a verseny során, de végül a tizedik pontszerző helyen kormányozta célba Sauberjét. 

A verseny egyébként nem hozta a mostanság szokásos fordulatokat. Egy-két koccanás, a biztonsági autó szokásos szingapúri megjelenése és egy rajongó a pálya szélén haladása okozott csak kisebb riadalmat. A Ferrari és a Red Bull jó szereplése várható volt, a Mercedes leszereplése kevésbé. Utoljára a Hungaroringen teljesített rosszul a csapat, érdekes módon akkor, amikor a Ferrari és a Red Bull pilótái jeleskedtek. A biztonsági autót kétszer kellett a pályára küldeni. Felipe Massa bokszbeállását követően a bokszutcát hagyta el éppen, amikor Nico Hülkenberg nekiment Force Indiájával, s ez később ahhoz vezetett, hogy a brazilnak fel kellett adnia a versenyt. Hülkenberg három rajthelyes büntetést kapott a következő, Japán Nagydíjra. A virtuális biztonsági autó után az igazit is pályára küldték a sok törmelék feltakarításáig. Másodjára a versenyautók lassításának céljából hajtott ki a Mercedes a pályára, mikor egy rajongó egyszer csak elkezdett sétálni a pálya szélén. Szerencsére egy-két fotó elkészítését követően hamar kimászott a pályáról és nem lett ebből nagyobb gond. A mezőny továbbra is marad Ázsiában, hiszen egy hét múlva (2015. szeptember 27.) Japánban mérkőznek meg egymással a Forma-1-es pilóták. 2014-ben Lewis Hamilton nyert esős körülmények között. Szomorú évforduló következik, egy évvel ezelőtt ezen a futamon szenvedett súlyos sérülést Jules Bianchi, aki végül idén nyáron, július 17.-én távozott végleg az égi versenypályákra. 2015-ös Szingapúri Forma-1-es Nagydíj eredménye:

1. Sebastian Vettel           Ferrari                              2:01:22.118
2. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 1.478
3. Kimi Raikkönen             Ferrari                              + 17.154
4. Nico Rosberg                Mercedes                         + 24.720
5. Valtteri Bottas               Williams                           + 34.204
6. Danyiil Kvjat                 Red Bull                           + 35.508
7. Sergio Perez                Force India                       + 50.836
8. Max Verstappen           Toro Rosso                      + 51.450
9. Carlos Sainz                 Toro Rosso                      + 52.860
10. Felipe Nasr                 Sauber                             + 1:30.045

A világbajnokság eredménye a Szingapúri Nagydíj után

Pilóták: 1. Lewis Hamilton                       252 pont
2. Nico Rosberg                         211 pont
3. Sebastian Vettel                     203 pont
4. Kimi Raikkönen                       107 pont
5. Valtteri Bottas                         101 pont
6. Felipe Massa                            97 pont
7. Daniel Ricciardo                        73 pont
8. Danyiil Kvjat                             66 pont
9. Sergio Perez                            39 pont
10. Romain Grosjean                    38 pont 

Konstruktőrök: 

1. Mercedes                               463 pont
2. Ferrari                                    310 pont
3. Williams                                 198 pont
4. Red Bull                                 139 pont
5. Force India                               69 pont
6. Lotus                                       50 pont
7. Toro Rosso                              41 pont
8. Sauber                                     26 pont
9. McLaren                                  17 pont
10. Manor                                      0 pont 

(Forrás: Amber PR)