Autós hírek: Monacói F1-es Nagydíj, Monte-Carlo: Rosberg duplázott Monacóban


Autóhifi Autosport Bemutató Érdekes Formula 1 Haszonjármû Környezetvédelem Menetpróba, teszt Motorkerékpár Rally Rendezvény/kiállítás Rendõrségi hírek Rövid hírek Technika Traffipax-hírek Tuning Útinfó Vissza


 

Nico Rosberg 2013 után ismét megszerezte a monacói győztes trófeát, s ezzel visszaugrott az egyéni ponttábla élére. Az eddig meglehetősen lehengerlően versenyző Lewis Hamilton nem tudta kielőzni az első rajtkockából rajtoló csapattársát, így kénytelen kelletlen el kellett fogadnia a második helyet. A brit öröme nem volt határtalan a díjkiosztón. Nem úgy Daniel Ricciardóé, aki ismét a dobogó harmadik helyére állhatott, míg illusztris csapattársát újfent a technika ördöge hátráltatta.
Lewis Hamilton hétvégéje a szombati időmérő edzés után fordult rosszra. A Mercedes pilótája egyszerűen nem tudta visszafojtani dühét azután, hogy csapattársa meglehetősen trükkösen szerezte meg az első rajtkockából való indulás jogát. Rosberg az utolsó időmérő körében a határon autózott, mikor hibázott. Ekkor bár Hamilton még gyors körön volt, már nem tudta azt befejezni a baleset miatt és Rosberg mögé szorult a rajtrácson. Bár később tisztázva lett Rosberg neve, Hamilton és még sokan a paddockból meg voltak győződve, hogy a német pilóta tette nem a véletlen műve volt.
„Nem vagyunk barátok.” – nyilatkozta Hamilton lakonikusan a verseny végén a Sky Sportsnak. „Kollégák vagyunk.” – tette hozzá. Korábban Rosberg és Hamilton is ragaszkodtak hozzá, hogy a barátságuk bármit túlél, még a világbajnoki címért folyó harc stresszét is. Hát ezek szerint nem így lett. Rosberg másként véli: „Mindig is barátok voltunk és mindig is azok leszünk. A barátok az egy nagy szó. Mit is jelent ez? Jó a kapcsolatunk és jól tudunk együttműködni.” – tette hozzá a versenygyőztes pilóta.
A monacói futam elég nehéz, s itt egy jó helyezés az időmérő edzésen meghatározhatja a verseny végkimenetelét. Ezúttal is így történt. Rosberg az élen rajtolva nem hibázott és megnyerte a versenyt. Hamiltont ráadásul még szemproblémája is hátráltatta, amely a verseny végén jött ki. Nem látott a bal szemére, ami miatt lelassult. Ricciardót viszont így is maga mögött tudta tartani.
Monaco ezúttal is a hírnevéhez „méltón” szerepelt. Ezen a nagyon szűk utcai pályán könnyű balesetet okozni. A biztonsági autó kétszer is kijött a verseny során. Először mindjárt az első körben, mikor is Jenson Button és Sergio Perez ütközött. Másodjára Adrian Sutil durvább balesetekor kellett Bernd Maylandernek a pályára vinni a biztonsági autót a 28. körben.
Sebastian Vettel élete kettős az idei évben. Míg magánélete kislánya születésével lett teljes, addig a versenyzői karrierje nem túl szép oldalát éli meg a címvédő világbajnok. Az első biztonsági autós időszakot követően azonnal ki kellett állnia autója motorjának meghibásodása miatt. Míg csapattársa, a Toro Rossótól átigazolt Daniel Ricciardo szárnyal, addig ő szárnyaszegett madárként próbál a felszínen maradni. Ricciardo kielőzte illusztris csapattársát az egyéni ponttáblán is. Ricciardo a negyedik, Vettel pedig a hatodik helyen áll.
A Ferrari ismét nem remekelt. Alonso a negyedik, míg Raikkönen csak a tizenkettedik helyet szerezte meg. Raikkönen egyébként az első bokszbeállásokig a harmadik helyen autózott, majd ezután ismét be kellett mennie a bokszba, hogy kicseréljék a kidurrant kerekét, amelyet akkor szerzett be, mikor Jules Bianchi nekicsapódott autójával a Ferrarinak. A finn ekkor a 14. helyre esett vissza. Később visszaverekedte magát az élmezőnybe, s Magnussennel harcolt a hetedik helyért. Próbálta a dán pilótát megelőzni, de kissé elnézte az előzést, s mindketten elakadtak a pálya széli akadályban. Raikkönen kénytelen volt egy új orrért visszamenni a bokszba, s ekkor kötött ki a 12. helyen.
Button kielőzte Magnussent a hatodik helyért, s Nico Hülkenberg mögött és Felipe Massa előtt ért célba ugyanazon a helyen. Romain Grosjean lett a nyolcadik a Lotus volánja mögött. Jules Bianchié a kilencedik helyezés, ami nagy szám annak fényében, hogy ugyanazon hibáért kétszer is büntették. Büntetését (amiatt, hogy a rajtnál rossz helyre állt fel) a biztonsági autós időszakban töltötte le, ami szabálytalan, így ezért ismét öt másodpercre büntették a franciát. Szerencséjére még így is pontszerző helyen ért célba és megszerezte a Marussia első pontjait a Forma-1-ben! Az utolsó pont Kevin Magnussené és a McLarené lett.
A hercegséget elhagyva a Forma-1-es csapatok a tengerentúlra, Kanadába tartanak, ahol két hét múlva (2014. június 8.) Montrealban mérkőznek meg egymással. 2013-ban Sebastian Vettel nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. Őt Fernando Alonso és Lewis Hamilton követték a dobogón. Valószínűtlen, hogy ugyanez az eredmény születik idén is, de Hamilton ott visszavághat a mostani fájdalmakért német csapattársának.
2014-es Monacói Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Nico Rosberg                  Mercedes                              1:49:27.661
2. Lewis Hamilton               Mercedes                              + 09.210
3. Daniel Ricciardo             Red Bull                               + 09.614
4. Fernando Alonso           Ferrari                                   + 32.452
5. Nico Hülkenberg            Force India                           + 1 kör
6. Jenson Button                McLaren                               + 1 kör
7. Felipe Massa                   Williams                                + 1 kör
8. Romain Grosjean           Lotus                                     + 1 kör
9. Jules Bianchi                  Marussia                               + 1 kör
10. Kevin Magnussen        McLaren                               + 1 kör
Forrás: Amber PR

Nico Rosberg 2013 után ismét megszerezte a monacói győztes trófeát, s ezzel visszaugrott az egyéni ponttábla élére. Az eddig meglehetősen lehengerlően versenyző Lewis Hamilton nem tudta kielőzni az első rajtkockából rajtoló csapattársát, így kénytelen kelletlen el kellett fogadnia a második helyet. A brit öröme nem volt határtalan a díjkiosztón. Nem úgy Daniel Ricciardóé, aki ismét a dobogó harmadik helyére állhatott, míg illusztris csapattársát újfent a technika ördöge hátráltatta.

Lewis Hamilton hétvégéje a szombati időmérő edzés után fordult rosszra. A Mercedes pilótája egyszerűen nem tudta visszafojtani dühét azután, hogy csapattársa meglehetősen trükkösen szerezte meg az első rajtkockából való indulás jogát. Rosberg az utolsó időmérő körében a határon autózott, mikor hibázott. Ekkor bár Hamilton még gyors körön volt, már nem tudta azt befejezni a baleset miatt és Rosberg mögé szorult a rajtrácson. Bár később tisztázva lett Rosberg neve, Hamilton és még sokan a paddockból meg voltak győződve, hogy a német pilóta tette nem a véletlen műve volt.

„Nem vagyunk barátok.” – nyilatkozta Hamilton lakonikusan a verseny végén a Sky Sportsnak. „Kollégák vagyunk.” – tette hozzá. Korábban Rosberg és Hamilton is ragaszkodtak hozzá, hogy a barátságuk bármit túlél, még a világbajnoki címért folyó harc stresszét is. Hát ezek szerint nem így lett. Rosberg másként véli: „Mindig is barátok voltunk és mindig is azok leszünk. A barátok az egy nagy szó. Mit is jelent ez? Jó a kapcsolatunk és jól tudunk együttműködni.” – tette hozzá a versenygyőztes pilóta.

A monacói futam elég nehéz, s itt egy jó helyezés az időmérő edzésen meghatározhatja a verseny végkimenetelét. Ezúttal is így történt. Rosberg az élen rajtolva nem hibázott és megnyerte a versenyt. Hamiltont ráadásul még szemproblémája is hátráltatta, amely a verseny végén jött ki. Nem látott a bal szemére, ami miatt lelassult. Ricciardót viszont így is maga mögött tudta tartani.

Monaco ezúttal is a hírnevéhez „méltón” szerepelt. Ezen a nagyon szűk utcai pályán könnyű balesetet okozni. A biztonsági autó kétszer is kijött a verseny során. Először mindjárt az első körben, mikor is Jenson Button és Sergio Perez ütközött. Másodjára Adrian Sutil durvább balesetekor kellett Bernd Maylandernek a pályára vinni a biztonsági autót a 28. körben.

Sebastian Vettel élete kettős az idei évben. Míg magánélete kislánya születésével lett teljes, addig a versenyzői karrierje nem túl szép oldalát éli meg a címvédő világbajnok. Az első biztonsági autós időszakot követően azonnal ki kellett állnia autója motorjának meghibásodása miatt. Míg csapattársa, a Toro Rossótól átigazolt Daniel Ricciardo szárnyal, addig ő szárnyaszegett madárként próbál a felszínen maradni. Ricciardo kielőzte illusztris csapattársát az egyéni ponttáblán is. Ricciardo a negyedik, Vettel pedig a hatodik helyen áll.

A Ferrari ismét nem remekelt. Alonso a negyedik, míg Raikkönen csak a tizenkettedik helyet szerezte meg. Raikkönen egyébként az első bokszbeállásokig a harmadik helyen autózott, majd ezután ismét be kellett mennie a bokszba, hogy kicseréljék a kidurrant kerekét, amelyet akkor szerzett be, mikor Jules Bianchi nekicsapódott autójával a Ferrarinak. A finn ekkor a 14. helyre esett vissza. Később visszaverekedte magát az élmezőnybe, s Magnussennel harcolt a hetedik helyért. Próbálta a dán pilótát megelőzni, de kissé elnézte az előzést, s mindketten elakadtak a pálya széli akadályban. Raikkönen kénytelen volt egy új orrért visszamenni a bokszba, s ekkor kötött ki a 12. helyen.

Button kielőzte Magnussent a hatodik helyért, s Nico Hülkenberg mögött és Felipe Massa előtt ért célba ugyanazon a helyen. Romain Grosjean lett a nyolcadik a Lotus volánja mögött. Jules Bianchié a kilencedik helyezés, ami nagy szám annak fényében, hogy ugyanazon hibáért kétszer is büntették. Büntetését (amiatt, hogy a rajtnál rossz helyre állt fel) a biztonsági autós időszakban töltötte le, ami szabálytalan, így ezért ismét öt másodpercre büntették a franciát. Szerencséjére még így is pontszerző helyen ért célba és megszerezte a Marussia első pontjait a Forma-1-ben! Az utolsó pont Kevin Magnussené és a McLarené lett.
A hercegséget elhagyva a Forma-1-es csapatok a tengerentúlra, Kanadába tartanak, ahol két hét múlva (2014. június 8.) Montrealban mérkőznek meg egymással. 2013-ban Sebastian Vettel nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. Őt Fernando Alonso és Lewis Hamilton követték a dobogón. Valószínűtlen, hogy ugyanez az eredmény születik idén is, de Hamilton ott visszavághat a mostani fájdalmakért német csapattársának.  2014-es

Monacói Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Nico Rosberg                  Mercedes                              1:49:27.661
2. Lewis Hamilton               Mercedes                              + 09.210
3. Daniel Ricciardo             Red Bull                               + 09.614
4. Fernando Alonso           Ferrari                                   + 32.452
5. Nico Hülkenberg            Force India                           + 1 kör
6. Jenson Button                McLaren                               + 1 kör
7. Felipe Massa                   Williams                                + 1 kör
8. Romain Grosjean           Lotus                                     + 1 kör
9. Jules Bianchi                  Marussia                               + 1 kör
10. Kevin Magnussen        McLaren                               + 1 kör

Forrás: Amber PR