Autós hírek: Kínai F1-es Nagydíj, Sanghaj: Mercedes uralom Kínában is

Autóhifi Autosport Bemutató Érdekes Formula 1 Haszonjármû Környezetvédelem Menetpróba, teszt Motorkerékpár Rally Rendezvény/kiállítás Rendõrségi hírek Rövid hírek Technika Traffipax-hírek Tuning Útinfó Vissza

Kínában sem okozott meglepetés eredményt a vasárnapi futam. Zsinórban harmadszor ugyanis ismét kettős Mercedes-győzelem született Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén. A brit pilóta pályafutása során először élhette át az érzést, hogy egymás után háromszor is a dobogó tetejére állhatott. Hamiltonnak fekhet ezt a pálya, hiszen Sanghajban is háromszor ért fel eddig a csúcsra. A bronzérmes hely ezúttal Fernando Alonsóé lett.
„Nem hiszem el, hogy milyen csodálatos az autóm. Egymagammal versenyeztem.” – szögezte le a Mercedes győztese. Hamilton kereken 25. győzelmével az örökranglistán olyan legendákat előzött meg, mint Juan Manuel Fangio és olyanokat ért be, mint Niki Lauda és Jim Clark. Közben Hamilton csapattársának, Nico Rosbergnek be kell érnie azzal az elégtétellel, hogy még mindig ő áll az egyéni ponttábla élén, igaz már csak négy pontos előnnyel.
A Ferrarinak és Fernando Alonsónak most sikerült először idén dobogóra állnia, bár ez még biztosan nem az új csapatvezető érdeme. Alonso szeret és tud is a kínai pályán versenyezni, tavalyi első helyezése is ezt támasztja alá. Csapattársa, Kimi Raikkönen pontszerző helyen, nyolcadikként lépte át autójával a célvonalat.
A Red Bull ezúttal egy nagy lépést tett afelé, hogy visszaverekedje magát az eddig megszokott helyére. Ricciardo és Vettel a negyedik és ötödik helyet szerezte meg. Ricciardónak pedig nem indult túl szerencsésen a hete, hiszen a hét elején kiderült nem kapja vissza Ausztráliában szerzett pontjait, de az örök optimista ausztrál megrázta magát és csak a versenyzésre összpontosított a hétvégén.
A Force India pilótái megint odatették magukat. Nico Hülkenberg hatodik, Perez kilencedik helyével ismét fontos pontokat vittek haza. Bár a csapat a konstruktőrök között visszacsúszott a harmadik helyre, az még mindig csodálatosan szép eredmény e kis csapat számára.
A hetedik és nyolcadik hely a két finn pilótáé, Valtteri Bottasé és Kimi Raikkönené lett. A téli tesztek során sokan sokkal szebb eredményeket vártak a Williams-től és újonnan szerződtetett pilótájától, Massától. Ezúttal Bottas volt az egyetlen Williams-pilóta, akinek sikerült az első tíz között célba érnie. Massa volt talán a mai nap legpechesebb versenyzője. A rajt során összekoccant Fernando Alonso autójával, s egy későbbi bokszbeállás során nem tudták a hátsó kerekét rendesen felrakni (a koccanás eredményeként keletkezett sérülés következtében), így pedig oly sok időt vesztett, hogy a mezőny végére tudott csak visszamenni.
A helyiek nagyot bakiztak a verseny végén, hiszen véletlenül két körrel hamarabb intették le a versenyt, amely így 56 helyett végül 54 körös lett. A szabályzat értelmében a kockás zászló lengetése utáni eredmény számít hivatalosnak. Az élmezőny végső sorrendjén ez nem változtat, de Kamui Kobajasi 17. helye bánja ezt, hiszen az utolsó körben előzte ki Jean-Eric Vergne-t, aki így visszakapta az előzés előtti helyét.
A Bahreini Nagydíj után a csapatok visszatérnek Európába, hiszen három hét múlva a szokott időpontban (2014. május 11.) következik a hagyományosan az európai szezont nyitó Spanyol Nagydíj, Barcelonában. A Ferrari tavaly erős teljesítményt tett le az asztalra Barcelonában. A csapatvezető váltás is valószínűleg azért lett erre az időpontra tervezve, hogy maximálisan fel tudjon készülni a maranellói istálló erre a fontos versenyre. A Mercedes számára különösen jelentős mérföldkő lehet a spanyol futam, hiszen ha továbbra is domináns formáját nyújtja az sokat sejtet a világbajnokság végkifejletét tekintve.
2014-es Kínai Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Lewis Hamilton               Mercedes                              1:33:28.338
2. Nico Rosberg                  Mercedes                              + 18.0
3. Fernando Alonso           Ferrari                                   + 23.6
4. Daniel Ricciardo             Red Bull                               + 27.1
5. Sebastian Vettel             Red Bull                               + 47.8
6. Nico Hülkenberg            Force India                           + 54.3
7. Valtteri Bottas                  Williams                                + 55.7
8. Kimi Raikkönen              Ferrari                                   + 1:16.3
9. Sergio Perez                    Force India                           + 1:22.6
10. Danyiil Kvjat                  Toro Rosso                           + 1 kör