Autós hírek: Belga F1-es Nagydíj, Spa-Francorchamps: Vettel unalmas futamot nyer

Autóhifi Autosport Bemutató Érdekes Formula 1 Haszonjármû Környezetvédelem Menetpróba, teszt Motorkerékpár Rally Rendezvény/kiállítás Rendõrségi hírek Rövid hírek Technika Traffipax-hírek Tuning Útinfó Vissza

Az időjárás a várakozásokkal ellentétben idén sem alakította izgalmassá a Belga Nagydíjat, ami így egy kissé monotonra sikeredett. Sebastian Vettel azután, hogy a nyári szünet előtt nem szerezte meg a magyar győztes trófeát, megrázta magát és a rajtot követően hideg fejjel kielőzve Lewis Hamiltont az élre állt és ott is maradt a verseny végéig. Ezzel a győzelemmel 46 pontra nőtt a német pilóta előnye az egyéni ponttábla élén. Fernando Alonso ért célba másodikként, míg a bronzérmes hely a hungaroringi győztesé, Lewis Hamiltoné lett.
„Ez egy fantasztikus pálya. Mikor az autó jól megy, nos, nem szeretnéd, hogy véget érjen a futam. Ahogy egyre könnyebb lett az autó, egyre jobban éreztem magam a kemény abroncsokon, s az autó egyre vezethetőbbé vált. Most nem gondolok a világbajnokságra vagy a pontokra. Tudom, hogy minél jobb helyen érek célba, annál jobb….” –nyilatkozta a verseny után feltett kérdésekre a címvédő világbajnok pilóta.
A verseny nagy meglepetése Kimi Raikkönen célba nem érése volt. 28 verseny alatt ugyanis először most nem sikerült célba kormányoznia autóját a finnek. Ez azonban nem az ő hibájából történt: autójának első fékje meghibásodott. A finn többet vesztett ennél. Az egyéni ponttáblán ugyanis kielőzte őt Fernando Alonso és Lewis Hamilton is. Vettelnek viszont olyan nagy az előnye a világbajnokságban, hogy valószínűleg semmi és senki sem állíthatja meg a Red Bull pilótáját abban, hogy megszerezze zsinórban negyedik világbajnoki címét.
A csapatok nagy része a két bokszbeállásos stratégiára szavazott. A versenyen két csapat emelkedett ki: a Red Bull és a Mercedes. Hamilton mögött a negyedik helyen Nico Rosberg ért célba, őt pedig a Forma-1-et az év végén elhagyó ausztrál Mark Webber követi az ötödik helyen. Jenson Button erőfeszítései ezúttal a hatodik helyre voltak elegendőek.
A mezőnyből egyedül Romain Grosjean tudott egy bokszbeállással célba érni, de Felipe Massát nem sikerült kielőznie a franciának, aki így a hetedik helyen ért célba Ferrarijával. Grosjeannak volt egy afférja Sergio Perezzel, amelyben utóbbi leszorította a pályáról a francia pilótát. Perez bokszutca áthajtásos büntetést kapott amiatt, s végül csak a 11. helyen ért célba.
A versenyhétvége legnagyobb vesztese a Force India pilótája, Paul di Resta lett. A szombati időmérő edzésen sokáig úgy tűnt, hogy épp ellenkezőleg, a legnagyobb nyertes címmel mehet haza a skót pilóta. Majdnem ellopta a showt a nagyágyúk elől, s közel állt ahhoz, hogy megszerezze pályafutása első pole pozícióját. Nem így történt, ráadásul a versenyen Pastor Maldonado olyan erővel csapódott az autójának, hogy teljesen leszakította di Resta autójának egyik hátsó kerekét. A kilencedik helyezett Adrian Sutil révén tudott végül a Force India pontokat gyűjteni. Az utolsó pont azé a Daniel Ricciardóé lett, aki a hátsó 17. helyről verekedte fel magát a 10.-ig. Ha a Red Bull pilótája szeretne lenni a fiatal ausztrál, szüksége is van ilyen eredményekre.
Az előző évekkel ellentétben ezúttal nem egy, hanem két hét múlva látogat csak el a Forma-1-es mezőny az Olasz Nagydíj helyszínére, Monzába A Ferrari hazai versenyén mindenki a maranellóiak győzelmét várja. 2012-ben Lewis Hamilton győzött és a két ferraris pilóta csak a harmadik és negyedik helyen ért célba. A tifosi azért győzelmet vár csapatától az év utolsó európai futamán.
2013-as Belga Forma-1-es Nagydíj eredménye:
1. Sebastian Vettel             Red Bull                               1:23:42.196
2. Fernando Alonso           Ferrari                                    + 16.869
3. Lewis Hamilton               Mercedes                              + 27.734
4. Nico Rosberg                  Mercedes                              + 29.872
5. Mark Webber                   Red Bull                               + 33.845
6. Jenson Button                McLaren                               + 40.794
7. Felipe Massa                   Ferrari                                   + 53.922
8. Romain Grosjean           Lotus                                     + 55.846
9. Adrian Sutil                      Force India                           + 1:09.547
10. Daniel Ricciardo           Toro Rosso                           + 1:13.470